„Ígérem, megváltozom.” „Többet nem fordul elő.” Hányszor hallottad már ezeket a mondatokat? És hányszor döntöttél úgy, hogy adsz még egy esélyt, remélve, hogy ezúttal tényleg másképp lesz?
A szenvedélybetegséggel küzdő családtagok hozzátartozói gyakran esnek a „mentsük meg” csapdájába. A szeretet és a segíteni akarás miatt újra és újra átlépjük a saját határainkat. De van egy pont, ahol a megbocsátás már nem segít, hanem fenntartja a romboló állapotot.
Mi a különbség a segítségnyújtás és a játszma között?
Amikor egy függő helyett kifizeted az adósságait, eltitkolod a környezet előtt a problémáit, vagy elvégzed helyette a feladatait, akkor valójában megfosztod őt a tettei következményeitől.
A valódi segítségnyújtás nem az, hogy megvéded őt a valóságtól, hanem az, hogy meghúzod a határaidat:
-
A határok nem ellene szólnak, hanem érted. Nem büntetésből húzod meg őket, hanem azért, hogy megvédd a saját lelki és fizikai épségedet.
-
Nem-et mondani nem bűn. Jogod van kijelenteni, hogy mit nem vagy hajlandó tolerálni a saját otthonodban vagy az életedben.
-
A változás belőle kell, hogy fakadjon. Amíg te cipeled helyette a felelősséget, neki nem kell szembenéznie a problémával.
Hogyan kezdj hozzá?
A határhúzás az egyik legnehezebb feladat, mert kezdetben hatalmas bűntudattal jár. Úgy érezheted, cserbenhagyod őt. De ne feledd: csak egy stabil, erős ember tud támogatást nyújtani. Ha te is belesüllyedsz a problémába, végül mindketten elvesztek.
Lépj egyet hátra, lélegezz fel, és kezdd kicsiben. Figyelj arra, hogy mire van szükséged NEKED. Ha úgy érzed, a bűntudat vagy a félelem gúzsba köt, kérj külső, szakmai támogatást. Nem vagy egyedül.